Inuyasha-wiki
Advertisement
Karakter
[[
640px-Kikyo
|px]]
'

Név

Kikyo

Kora

18

Faj

Ember

Nem

Magasság

169 cm

Súly

57 kg

Szem szín

Barna

Hajszín

Fekete

Képességek

Szellemi erők, Mesteríjász

Fegyverek

Íj, Szentnyilak

...Élt, hogy meghaljon. És meghalt, hogy éljen. A nevem Kikyo. Egy papnő vagyok, aki nem tudja elhagyni ezt a világot, és elérni e szent helyet. Nem, ez teljesen nem igaz. Már nem vagyok papnő. Most, csak egy elátkozott élő halott vagyok, egy hamis életű. Nem számít a vágyam, hogy segítsek másokon. Az igazság az, hogy a holtak lelkével táplálkozom. A tiszta, tisztátalan. A tisztátalan, tiszta. A jó gonosz, és a gonosz jó. Vagy mégsem?

Kikyo (桔梗, "kínai harangvirág") az életét szentelte annak, hogy megvédje a Szent Lélek Ékkövét. Sokan megakarták kaparintani az Égkövet, ezért Kikyonak nem lehetett normális élete mint a többi lánynak. Nem tartott sokáig amíg találkozott Inuyashaval, aki szintén az Égkőre vadászott. Valami fojtán beleszerettek egymásba. Azonban a sors kegyetlenül fordult ellenük. Naraku kijátszotta őket egymás ellen, ezzel kihasználva érzelmeiket. Kikyo Inuyasha-át egy fához szögeszte Szent nyilával. Mielőtt belehalt volna sérüléseibe, a hugát Kaedeét kérte meg arra, hogy az Égkővel együtt égessék el, nehogy rossz kezekbe kerüljön az ékszer.

Ötven évvel az eset után, feltámadt Urasue emberevő nő segítségével földből és Kagome a reinkarnációja lelkéből. De Kagome vissza hívja a lelkét a testébe, és emiatt Kikyo kénytelen halottak lelkeire támaszkodni s fenntartani élettelen testét. Kezdetben mély gyűlöletet táplált Inuyasha iránt, de ez az ellenségeskedés fokozatosan eltűnik, és visszatér Inuyasha iránt érzett szeretete. Úgy dönt, hogy nem éleszti fel újra szerelmüket, es inkább mások segítésére tér elpusztítva Narakut és megtisztulást hozva a földre. Naraku végzetes sebet okoz Kikyonak, mellyel legyőzi őt. Később megoszt egy utolsó csókot Inuyasha-val majd eltűnik a csillagos égbolton.

Története[]

1320688412 01

Kikyo és Inuyasha együtt

Mikor még fiatalabb volt, (a szülei mikor még kisebb volt meghaltak) falvakon haladt át mire megtalálta azt a démonokkal teli helyet ahol papnővé válhatott Tsubaki segítségével. Tsubaki egy papnő volt, aki később sötét papnőként létezett. Kikyoban nagy lelki erő és tisztaság vált ismerté, ezért bízták meg azzal, hogy védje meg az embereket a démonoktól, akik arra törekedtek, hogy megszerezzék maguknak a Szent Lélek Égkövét. Nem adhatta magát át a gyengeségnek, mert különben ezt felhasználják ellene.

Mint papnő, kötelessége volt megvédeni a falut a betegségektől és az éhínségtől. Azonban egy szellemet nem volt képes megölni, Inuyasha-át, mert érezte, hogy ő csak félig szellem, és rendellenes, magányos életet él ugyanúgy mint saját maga. Később Kikyo Onigumora egy bénult banditára talált, ki egész testén égési sérülést szenvedett, s kit Kikyo amíg csak lehetett ápolt. Kis idő elteltével Inuyasha elmondta Kikyonak, hogy Onigumo egyben Naraku is. Valamikor ebben az időszakban Tsubaki megtámadta Kikyot, feltételezve, hogy ő gyengébb. Ám Kikyo visszatükrözte az átkot, és megparancsolta neki, hogy távozzon.

Inuyasha and tree a

Inuyasha fához szögezése

Kikyo felajánlotta Inuyasha-nak, hogy a Szent Égkő segitségével igazi ember lehet. Eközben Onigumo egy horda szellem segítsegevel igazi szellem lett. Ebből született meg az alakváltó Naraku. Naraku megsebezte Kikyot Inuyasha-nak kiadva magát, ezert Kikyo egy fához szögezte Inuyasha-át. Ezzel egymás ellen fordítoták őket.

Inuyasha ötven évig volt a fához szögezve, mire Kagome Kikyo reinkarnációja, kinem húzta belőle a Szentnyilat.

Részletesebb Története[]

Ötven évvel ezelőtt, egy Oni nevezetű boszorkány Orasue, ellopta Kikyo maradványait, hogy agyagból és csontokból feltámassza őt. Azonban rájött, hogy nem teljesen sikerült feltámasztania, valami még hiányzott. Gyorsan rájött, hogy a test már reinkarnálódott egy másik testben, és hogy szüksége van Kagome lelkére. Amikor az élettelen test elszívta Kagome lelkét, Kikyo újjáéledt. Miután újra emlékezett arra, hogy mi is történt ötven évvel ezelőtt, eltökélt vágya volt, hogy megöli Inuyasha-t. Majdnem sikerült a feladat, de Kagome visszahívta a lelkét a testébe, így gyakorlatilag be kellett fejeznie azt amit elkezdett. Kikyo megpróbált elmenekülni, de Inuyasha utána iramodott. Gyorsan ezután egy közeli szikláról esett le, ahol elvileg meghalt.

180px-23x10

Kikyo lelkeket kap a lélekrablóktól

Kikyo túlélte az esést, és átköltözött egy kis faluba, ahol sebesült betegek gyógyítására szánta az időt. Szereti a gyerekeket, és a falusiak tisztelték őt. Egyszer egy furcsa szerzetes érezte, hogy Kikyo egy feltámadt papnő, és azt is hogy elnyeli az elhunyt lelkeket. Ez így volt igaz ahogy volt. Kikyo lélekrablókkal ( Shini - dama - chuu ) tartotta magát életben. Míg Kikyo azon töprengett, mit is mondott a szerzetes neki, rájött, hogy Sayo, egy gyermek, aki nagyon szerette Kikyot, végignézte azt ahogy a lélekrablók hozzák neki a lelkeket. A kislány ezentúl rettegett tőle. Kikyo feladta az életet ebben a faluban,távozott, s bocsánatot kért Sayotól.

Miután elhagyta a falut, megpróbálta az éjszakát az erdőben tölteni. Azonban Kagome képes volt átlépni Kikyo védőfalát. Kikyo Kagomét megbénította, és egy fához kötözte. Mikor Inuyasha megérkezett, Kagomét nem látta, nem hallotta. Kagome megpróbálta elmagyarázni, hogy Kikyo igazából megölni akarja őt, de nem sok sikerrel. Inuyasha azt mondta, hogy még akkor is szereti Kikyot, hogyha utálja is őt. Kikyo megcsókolta és szerelmet vallottak egymás karjaiban. Inuyasha megérezte, hogy Kikyo testéből hiányzik a melegség, és hogy nem tud segíteni neki, és még azt is, hogy szerette volna megállítani az időt. Amikor Inuyasha hangjában érezte, hogy sokkal fontosabb neki Kagome, elengedte a fától Kagomét, és távozott. Ezután meglátogatta Kaedét és megtudta, hogy Naraku volt a felelős a haláláért, és azért is, hogy elszakították őt Inuyasha-tól.

Kikyo in Naraku's Castle

Lebénulva Naraku palotájában

Kikyo ekkor költözött a templomba, ahol katonákat gyógyított. Az emberek megkérték, hogy gyógyítsa meg őket a kórtól és a sötét aurától, ami a vár körül van. Az zavarta meg, hogy a mesterük nyaktól lefele halott volt. Kiderült, hogy régen Onigumonak nevezte magát mielőtt Naraku lett. Kikyo megpróbálta elhagyni a palotát, de nem tudott elmenni, mert Naraku akadályt emelt neki, amellyel megakadályozta a lélekrablók bejutását a palotába. Kikyo tehetetlen maradt.

Kikyot Naraku kényszerítette, hogy Kagométól elvegye az égkő szilánkokat. Lelökte Kagomét, de Kagome nagyon mélyre esett. Erőteljesen vette el tőle a szilánkokat. Megérkezett Inuyasha is, hogy megmentse Kagomét. Inuyasha nem tudott azzal harcolni, akit még mindig szeretett. Kikyo visszatért Narakuhoz, és szívesen adta át az égkő szilánkokat neki. Az égkő gonosz és romlott a másvilágon.

Mikor Naraku a szeme elé került, ismét azzal fenyegetőzött, hogy megöli, de azt is, hogy még nem tudja megölni, mert még mindig Onigumo szíve létezett benne. Naraku küldött egy hatalmas lélek kollektort (begyűjtőt) ellopni Kikyo lelkeit, hogy ne tudja fenntartani magát. Inuyasha felháborodott mikor meghallotta, hogy Naraku iránt is táplált még érzéseket. Kikyo világosan megmondta, ő akarja kihasználni érzéseit Naraku ellen, hogy utána megtisztítsa a Szent Lélek Égkövét.

Később, Naraku tenni akart egy második kísérletet, hátha most sikerül megölnie Kikyot, hogy végre megszabaduljon az emberi szívétől. De rájött, hogy anélkül gyengébb lenne. Néhány évvel később, Naraku a Hakurei Hegy segítségével megerősítette magát. Mindenki azt hitte nem bír a legtisztább helyen megmaradni, s valószínűleg megöli őt a mérgező levegő. De lehet, hogy, mégsem...

Idézetek[]

"El kell fogadnom, egyszerre vagyok Kikyo és egy másik személy, ezért tudtam ellenálni. De miért van ez? Miért vágyom arra amire egykoron...hiszen most már nem lehet az enyém....Inuyasha...Miért fáj a szívem ha rá gondolok? Soha többé nem lehetünk együtt...Sosem szabad kimutatnom a gyengeségemet senkinek, nem inoghatok meg, ha megteszem a szörnyek legyőznek...Miért fáj a szívem, ha rá gondolok? Már nem lehetünk többé együtt.[]

―Kikyo

"Ha tovább élhettem volna, én próbáltam volna meg begyógyítani a lelkén a sebeket..."[]

―Kikyo

"Legbelül átlagos lány vagyok,de nem viselkedhetem úgy...sok mindenben hasonlítunk,kitaszítottak vagyunk.....talán ezért is...nem tudlak megölni..."[]

―Kikyo

"Úgy haltam meg, hogy gyűlölteltek téged, halálom pillanatában a lelkem megdermedt. Amíg te életben vagy, én nem menekülhetek meg!!"[]

―Kikyo

"Te hazug! Annak idején bolond voltam hogy hittem a szavaidnak!Hogy gondolhattam hogy emberként velem akarsz élni?Gyűlöllek teljes szívemből gyűlöllek!Sosem fogom elfelejteni az árulásod!Amíg te életben vagy a lelkem nem talál megnyugvásra!!!"[]

―Kikyo

"Rajta Naraku!Gyűjtsd össze az összes ékkőszilánkot!És ha már mindet megszerezted...akkor a pokolra küldelek!!Szabadon gyűlölhetek.....a lelkem most sokkal szabadabb mint annak idején,amikor életben voltam....szabadon gyűlölhetek,gyűlölhetek....és akár szerethetek is..."[]

―Kikyo

"Ha a sors fonalai összekuszálódnak, többé már nem lehet őket kibogozni..."[]

―Kikyo

"Ne építs várat az álmaidból Inuyasha, mert közben elfelejtesz élni..."[]

―Kikyo

"Szólíts! Szólíts a nevemen!"[]

―Kikyo

"Ez a lány sokkal fontosabb neked, mint hittem..."[]

―Kikyo

"A testem a síromból vett földből és a hamvaimból készült,csak emberi lelkek segítségével tudom összetartani.Inuyasha!gyűlölnöd kell engem!Emberi lelkeket rabolok, hogy ezen a világon maradhassak és pusztán az irántad érzett gyűlöletem vezérli tettemet."[]

―Kikyo

"A halottak azt kívánják, hogy újra élet költözzön beléjük. De ez csak hiú ábránd. Mindegy, én csupán egyetlen dolgot akarok: egy szívet. Annak a szívét, akinek sosem fogom megengedni, hogy elfelejtsen engem, ameddig csak él."[]

―Kikyo

"Amikor Inuyasha meg én elváltunk, gyűlöltük egymást. A szeretet, amiről te beszélsz, nem más, pusztán üres érzelem, ami csupán elmélyíti a gyűlölködést. Semmi sem fékezheti meg a mérhetetlen bosszúvágyat, amit iránta érzek a halálom óta. Ha szeretni akar, akkor hát szeresse a haragomat, ami elemészt engem. Én pedig cserébe, szeretni fogom a szívét, amíg a kétségbeesésbe nem taszítom."[]

―Kikyo

Shion

Forrás[]

Advertisement